Hogyan is vélekedett Edward Bach magáról az emberről?

A betegség lényegének megértéséhez E. Bach a Gyógyítsd tenmagad (1931) című művében, öt igazság elfogadását tartotta fontosnak:

"Az első igazság az, hogy az embernek lelke van és ez igazi önmaga, hatalmas, isteni lény, minden dolgok teremtőjének gyermeke, amelynek a test- a Lélek földi temploma- csupán gyenge tükörképe.
Lelkünk, a bennünk és körülöttünk lakó Istenség, megszabja életünket, ahogyan neki tetszik; vezet, védelmez és bátorít minket, amennyire engedjük, éberen és jó akaratúan mindig arra törekszik, hogy jobbulásunkra vezessen bennünket.
Magasabb rendű Énünk, mint Mindenható sziklája, legyőzhetetlen és halhatatlan.

A második alapelv azt mondja ki, hogy mi, ahogyan e világon magunkat ismerjük, azért vagyunk itt,
hogy megszerezzük mindazt a bölcsességet és tapasztalatot, amit az ember földi tartózkodása alatt csak megszerezhet, hogy kifejlesszük magunkban a hiányzó erényeket, és eltűnjön belőlünk minden, ami rossz és ellene van lényünk tökéletesedésének. A Lélek tudja, hogy mely környezet és mely körülmények a leghasznosabbak a számunkra, s ezért olyan helyre állít minket az életben, amely a legjobban megfelel e célnak.

Harmadszor meg kell értenünk, hogy rövid utunk e földön, amit életnek ismerünk, csupán egy szempillantás fejlődésünk történetében, rövid, mint egy iskolai nap az egész fejlődésünkhöz képest. S jóllehet pillanatnyilag csak ezt az egyetlen napot vagyunk képesek áttekinteni, intuíciónk azt súgja, hogy tulajdonképpeni kezdetünk végtelenül esik születésünk pillanatától, és fejlődésünk lezárulása végtelenül távol van halálunktól. Lelkünk, valódi énünk halhatatlan, s testünk csupán mulandó burok, mint egy ló, amit megülünk, hogy megtegyünk egy útszakaszt, vagy egy szerszám, amelyre valamilyen munka elvégzéséhez szükségünk van.

Ezután következik a negyedik nagy alapelv: amíg lelkünk és személyiségünk harmóniában van, addig örömben és békében, boldogságban és egészségben élünk. Ha viszont személyiségünk- akár világi vágyak, akár mások befolyásának hatására- letéved a számára kijelölt ösvényről, konfliktus keletkezik. E konfliktus a betegség és a boldogtalanság gyökere. Teljesen mindegy, milyen feladatunk van a világon- cipőpucolók vagyunk vagy uralkodók, földbirtokosok vagy napszámosok, gazdagok vagy szegények-, amíg e feladatot lelkünk parancsával összhangban végezzük, minden jól megy. Biztosak lehetünk benne, hogy mindaz, ami elénk kerül az életben, legyen magasztos vagy alacsony, a továbblépésünkhöz leginkább szükséges feladatokat és tapasztalatokat hozza meg számunkra, s a lehető legjobb feltételeket teremti meg fejlődésünkhöz.

Az utolsó nagy alapelv minden dolgok Egységének felismerése: minden dolgok teremtője a szeretet, és minden, amit ismerünk, végtelen formagazdagságában e szeretet megnyilvánulása- legyen szó, bolygóról vagy egy kavicsról, csillagról vagy harmatcseppről, emberről vagy az élet legalacsonyabb rendű formájáról. Megláthatjuk e nagyszerű koncepció gyenge visszfényét, ha teremtőnket hatalmas, szeretetet és jótékonyságot sugárzó napként képzeljük el."